2019. május 11. (szombat) 18:15–19:15 | Helyszín: Mozaik terem | Három Holló (-1. szint)

Interkulturalitás az egészségügyben

A hat ország hét szervezetét tömörítő ERASMUS+ Stratégiai partnerség azzal a céllal jött létre, hogy segítse az egyre sokszínűbb betegkörrel dolgozó egészségügyi ellátórendszerben megjelenő konfliktusok kezelését, megelőzését. A HEAD elsősorban képzési tananyag egészségügyi szakdolgozók, illetve egészségügyi intézmények és menedzsereik számára. Szemléletmódjában az interkulturalitásról folyó diskurzus, valamint az orvosi antropológia meghatározó, módszertanában pedig a francia szociálpszichológus, Margalit Cohen-Emerique által kifejlesztett „kritikus incidens” koncepcióra támaszkodik. 

A program célja bemutatni a HEAD projektet annak elméleti hátterével és konkrétan megvalósuló eredményeivel együtt. Ezt három tematikus részben kívánja megvalósítani.

  1. A résztvevő szervezetek rövid jellemzése, majd a projekt alapvető koncepciójának felvázolása.
  2. Az öt ún. intellektuális eredmény, vagyis a projekt kézzelfogható termékeinek bemutatása:
    1) Kritikus incidensek kézikönyve; 2) Orvosantropológia kézikönyv; 3) Jó gyakorlatok gyűjteménye és értékelő eszköze; 4) Képzési program egészségügyi szakdolgozók részére; 5) On-line tréning.
  3. Az utolsó tematikus egység a képzési tananyagokat kívánja részletezni, illetve interaktív módon az on-line tréning néhány részét a hallgatóság segítségével kipróbálni.

Előadó: Dobos Attila kulturális antropológus, filozófus (Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar). 

A Health Diversity projekt honlapja: http://healthydiversity.eu  magyar nyelvű felület

VISSZA A SZOMBATI PROGRAMOKHOZ