2018. május 11. (péntek) 14:00–14:20 | Helyszín: Nagyterem | Három Holló (-1. szint) | Retrospekt blokk

Sánta Ferenc Éjszaka (Az áruló) című drámáját 1968. március 8-án mutatták be a Nemzeti Színház kamaraszínházában, a Katona József Színházban. Az eredeti regénycím megváltoztatásának motívuma nagy valószínűséggel az volt, hogy Németh László Az áruló című drámája ekkoriban már kiadásra került, s friss színházi élményként az előző évad derekán mutatták be. Ezzel együtt a zárójeles címkiegészítés egyértelműen jelzi a kapcsolódást a regény és a dráma között. Az elnagyolt összehasonlítás a szükségszerű rövidítéseket nem számítva azonosnak mutathatja Az árulót és az Éjszakát. Azonban már az első olvasatnál fontos különbség, hogy a befejezés több ponton módosul. A lényegi mondanivaló ugyan nem változik, de gyorsabb, megrendítőbb lesz az utolsó jelenet. Ezt a hatást az író itt furcsa mód nem a rövidítéssel, hanem a beszúrásokkal éri el.

Az Egri István rendezésével, remek szereplőgárdával (Író – Őze Lajos, Vaclav – Avar István, Eusebius – Básti Lajos, Zsitomir – Sztankai István, Paraszt – Maklári János) színpadra vitt mű mindössze 16 előadást ért meg, amely egyértelmű bukásra utal. A célom az, hogy ennek a bukásnak a lehetséges okait összegyűjtsem, figyelembe véve a feldolgozás multidiszciplináris lehetőségeit.

Előadó: Fekete Sándor (Miskolci Egyetem BTK).

VISSZA A PÉNTEKI PROGRAMOKHOZ